Környezeti értékeinkkel való ésszerű gazdálkodás, a fenntartható fejlődés mindannyiunk számára fontos szempont, ezért a megvalósuló rendszereknek műszakilag korszerű, élenjáró, de egyúttal gazdaságos megoldást kell nyújtaniuk az üzemeltetők, a tulajdonosok és nem utolsó sorban díjfizető fogyasztók számára.
Az üzemeltetők látják a jelenlegi rendszereik állapotát és a jövőbeni felújításaik lehetőségét, a közművek tulajdonosai tudatában vannak a tulajdonuk csökkent értékének, a fogyasztók pedig érzik a szolgáltatási díjak mértékét. Ilyen környezetben, a beruházói döntéseknek a korábbi tapasztalatok alapján a hosszú élettartamú, alacsony üzemeltetési költséggel bíró, megfizethető és ezáltal fenntartható rendszereket kell előnyben részesíteniük.
A kőagyag csatornarendszer alkalmazásával ezek az eredmények együttesen érhetők el. Az akár 100-120 év élettartamra tervezett csatornarendszer, a hozzá párosuló – a felújításhoz szükséges amortizációt is tartalmazó – csatornadíjjal igazán figyelemre méltó megoldás lehet a csatornázás területén.
A Pureco Kft. megalakulása óta, a magyar tulajdonosok pedig szakmai pályafutásuk kezdetétől a minőségi termékek fejlesztésének és értékesítésének zászlóvivői.
„Megfizethetőség és fenntarthatóság”, a hosszú élettartam mellett ez volt az alapelv amióta a csatornaépítés területén az EuroCeramic GmbH gyártotta kőagyag csöveket szállíthattuk egyre növekvő mennyiségben a különböző csatorna fejlesztési programok keretében például Sopronba, Nagykanizsára, Budapestre vagy Székesfehérvárra.
Az idei év jelentős változást hozott az európai kőagyagcső gyártásban.
A piacvezető KERAMO-Steinzeug N.V. megvásárolta az EuroCeramic GmbH céget, ezzel egyesítve és kibővítve a két minőségi gyártó termékpalettáját.
Körültekintő egyeztetések után a KERAMO-Steinzeug vezetése úgy döntött, hogy 2011.december 1-től a Pureco Kft-t bízza meg a teljes termékpaletta magyarországi kizárólagos forgalmazásával!
Természetesen nagy örömünkre szolgál ez a döntés, melyben visszaigazolva látjuk az előző évek tevékenységének sikerét, mind a legkorszerűbb csatornacső rendszer betervezésének elősegítésében, mind pedig a termékek egyre növekvő számú értékesítésében.
Örömmel újságolhatjuk tehát: ha minőségi csatorna fejlesztésben gondolkodik, akkor a Pureco Kft a kőagyag csövek és idomok teljes körével áll rendelkezésére: átmérőkben 100-1200 mm-ig, nyíltárkos és kitakarás nélküli – sajtolásos fektetési eljárásokhoz egyaránt!
A következő évek minden gazdasági nehézsége ellenére hatalmas csatornafejlesztési projekteket hoznak az Európai Uniós támogatásoknak köszönhetően.
Készen állunk arra, hogy az így kibővült termékpalettával továbbra is a minőségi változás létrejöttének segítői legyünk.
Forduljon hozzánk bizalommal műszaki, kereskedelmi kérdésekkel egyaránt, felkészülten állunk szíves rendelkezésére!
A Pureco Kft. elkötelezett a hosszú távú gondolkodást, a fenntarthatóságot feltételező minőségi termékek forgalmazása iránt. Ebbe a struktúrába tartozik egy másik igen fontos terület, az ivóvíz-hálózati rekonstrukciókhoz és új ivóvíz- és szennyvízvezetékek építéséhez használatos gömbgrafitos öntöttvas nyomócsövek alkalmazásával kapcsolatos szolgáltatás és értékesítés.
A duktil csövek a minőségi nyomócsövek kategóriájába tartoznak, és ma már a vízellátás legmegbízhatóbb elemei. A Pureco Kft. a Magyarországon már jól ismert, korábban Buderus néven forgalmazott DUKTUS termékeket forgalmazza. A különböző külső és belső felületi védelemnek és bevonatoknak köszönhetően ezek a termékek a legszélsőségesebb körülmények között is beépíthetők, így az elvárt élettartam minden körülmények között garantálható.
Az öntvénycsövek előnye többek között hogy magas műszaki színvonalúak (pl. nagy a korrózió-ellenálló képességük), gazdaságosak (pl. a gyors és költségkímélő beépítésnek köszönhetően) és környezetbarátak.