Már a második, magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep kivitelezése indulhat meg Ghánában

Fekete-Afrikában ez már a második vízgazdálkodási projekt, amelyet a magyar Eximbank finanszíroz. A telepet magyar konzorcium (Pureco-Unit Constortium) tervezte és építi meg. Ez jelentős siker Magyarország számára, mert a ghánai befektetők meglehetősen erős versenyben választottak végül magyar technológiát. A szennyvíztisztító telep megépítésére vonatkozó szerződés aláírására Magyarországon, a Budapesti Víz Világtalálkozón került sor 2019. október 15-én.
 
A mostani alapkőletételi ünnepségen részt vett Nana Addo Dankwa Akufo-Addo ghánai elnök és Mrs. Cecilia Abena Dapaah környezetvédelmi miniszter asszony is. Hazánkat Békési Dávid, a ghánai Magyar Nagykövetség első beosztottja képviselte. 
 
Akufo-Addo elnök úr az ünnepségen bejelentette, hogy az újonnan épülő szennyvíztisztító telep naponta ezer köbméter szennyvizet kezel majd, a technológiával az ország nyugati régiójában élő mintegy kétmillió ember mindennapjai válhatnak egészségesebbé. Elnök úr hozzátette, hogy a beruházással jelentős mértékben csökken az ország ökológiai lábnyoma, mellyel Afrika is jelentősen hozzájárul a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG-k) teljesüléséhez. 
 
A városban jelenleg az összegyűlt szennyvizek mindössze 7-10%-át kezelik megfelelően, így mind környezetvédelmi, mind közegészségügyi szempontból elengedhetetlenné vált új szennyvízkezelő létesítmény sürgős kialakítása. Jelentős siker és a hazai vizes szakma számára nagy elismerés, hogy magyar cég nyújthat megoldást a térségben kialakult környezetvédelmi problémára.
 
A fenntartható technológiával és üzemeltetéssel megvalósuló beruházás által a személyes és környezeti higiéniai feltételek javulása mellett csökken a felszíni és a felszín alatti vizek szennyeződése, valamint a szennyezett ivóvíz okozta megbetegedések száma. Utóbbi, elsősorban a vérhas miatt, naponta ötszáz öt éven aluli gyerek hal meg Fekete-Afrikában, amely jól mutatja a helyzet súlyosságát.
 
A helyi viszonyok ismeretében és az előzetesen felmért igények és lehetőségek alapján olyan szennyvíztisztítási technológia kerül alkalmazásra, amely nemcsak optimális tisztítási módszert biztosít a város számára, hanem az aktív oktatási, valamint képzési közreműködéssel segíti a helyi embereket a rendszer fenntartásában és működtetésében. 
 
A magyar Eximbank vevőhitel konstrukciójából finanszírozott projekt kivitelezése jövő év elején indul, a tervek szerint egy-másfél év múlva már nem kerül tisztítatlan szennyvíz Takoradiban sem a környezetbe.
 
Hazánk sikeres exporttevékenységének eredményeképpen Afrikában már jelen vagyunk a víztisztítás területén. A magyar konzorcium Ghánában, a kétmillió lakosú Kumasi városában már épít szennyvíztisztító telepet, melynek próbaüzeme ez év végén el is indul.
Ezek a beruházások hosszútávon hozzájárulnak a hazai vízipar exportpiaci tevékenységének növekedéséhez, a magyar szaktudás ismertségének és elismerésének erősítéséhez, lehetővé teszik további térségi potenciális piacok elérését, a magyar szaktudás teljes afrikai régióban történő hasznosítását, mely további együttműködési megállapodásokhoz és projektekhez vezet.